Weboldalt szeretnél indítani, mert fontosnak tartod magad ilyen formában is megmutatni az online térben.
Gratulálok, megtetted az első lépést!
Utánajársz a megvalósításnak.
Gratulálok, megtetted a második lépést.
Innen már kár visszafordulni!
Nagyjából 7 perc olvasással belátást nyerhetsz a honlap vagy webáruház építés kulisszái mögé, és sokkal magabiztosabb tudással kereshetsz fel egy kivitelezőt!
Nézzük tehát a weboldal készítés lépéseit!
- Olvasási idő: 7 perc
Honlapkészítés gyorstalpaló - megkerülhetetlen, de közérthető lépések
Figyelem! Ha nem szeretnél sokat (röpke 7 perc) olvasni, kattints az összefoglalóra!
Weboldal készítéséhez szükség lesz domain névre és tárhelyre. Intézd ezt te magad, vagy bízd rá a kivitelezőre, teljesen mindegy, a lényeg, hogy ezután tud a gyakorlatban is haladni a honlapkészítés lépésről-lépésre.
Domain
A domain név lesz az, amit begépelve megtalálnak minket a világhálón. Példa erre: idokep.hu
Hogyan ellenőrzöm, hogy a kívánt domain szabad, vagy sem?
Egyszerűen, az internet számos lehetőséget kínál erre, de a hostingoknál, azaz a tárhelyszolgáltatóknál is megteheted, sőt, nálunk is megnézheted (egyelőre csak asztali verziónál) a főoldalon!
Tárhely:
Egy tárhelyszolgáltatónál(hosting) vehetjük meg, a nevéből adódóan itt fogjuk tárolni a weboldal fájljait.
Külföldi vagy magyar hostingot válasszak?
Magyart. Nagyon-nagyon megkönnyíti az életed. A domain attól még lehet külföldi, például .com végződésű, hogy magyar tárhelyszolgáltatónál vagy. Fontos, hogy a szolgáltató ügyfélszolgálata gyors és segítőkész legyen, legyen cpanelük, folyamatos automata biztonsági mentés.
Csak néhány hosting, amelyeket én ajánlani merek:
Sybell
Mhosting
Dotroll
és a sort folytathatnám. Szerencsére van választék bőven a hazai szolgáltató közül is.
Muszáj egy szolgáltatónál lennie a domainemnek és a tárhelyemnek?
Nem szükséges. Megkönnyíti a dolgunk ha a tárhely és a domain egy helyen van, de nem feltétel, ha különböző szolgáltatóknál béreljük a kettőt akkor is működni fog.
A weboldal a nap 24 órájában elérhető, ami lehetővé teszi a cégek számára, hogy információkat nyújtsanak az ügyfeleknek, akár munkaidőn kívül is.
Mi a fontos ma egy weboldalban?
Legyen igényes, a szakmához stílusban illő!
Legyen elég információ rajta, legyen naprakész, de mégis maradjon átlátható.
Legyen mobilon is jól megtekinthető (reszponzív)!
Legyen keresőoptimalizált, hogy minél hamarabb megjelenhessünk a találati lista elején!
Legyenek meg a szükséges biztonsági beállításai, mert egyre több támadás éri a weboldalakat!
Legyen a jövőben is könnyen szerkeszthető!
Csakis olyan kivitelezőt válassz, aki ezeket mind tudja garantálni!
Weboldal készítés árak
Továbbra is iszonyú nagy a szórás, de azt elmondhatjuk, hogy 200.000-250.000 Ft munkadíj környékén már elvárható, hogy egy minden igényt kielégítő profi weboldalt készítsenek neked.
Ez az összeg pedig a mai világban már (szerencsére vagy sajnos) egyáltalán nem számít soknak. Persze szerényebb vagy nagyobb igények esetén ez az összeg lényegesen kevesebb vagy több is lehet.
Rengeteg kiegészítő van, amely emelheti az árat, talán a legfontosabb a keresőoptimalizálást kiemelni, amely lényegesen megnyomhatja a készülő honlap árát, hiszen maga a keresőoptimalizálás is kerülhet annyi munkaórába, mint a weboldal elkészítése.
A munkadíjon felül még fizetni kell a domainért és a tárhelyért mindenképpen. A domain árak nagyjából évi bruttó 2000-3000 Ft között mozognak, a tárhelyek pedig mérettől, sebességtől és egyéb összetevőktől függően nagyjából évi bruttó 5000-35.000 Ft közé tehetők.
Nagy segítséget nyújthat az oldalunkon megtalálható weboldal árkalkulátor, ahol 80-90%-os pontossággal be tudod lőni, nagyjából milyen munkadíjra kell számítanod ha velünk szeretnél dolgozni!
Ráadásul segítségként egy weboldalakkal kapcsolatos fogalomtár-fogalommagyarázat is vár ezen a site-on, így mindenképpen javaslom a megtekintését!
Fizetés:
Készülj fel rá, hogy legtöbb esetben előleget fognak kérni! Nálunk ez úgy működik, hogy a munkadíj első felét a projekt kezdetekor, a második felét pedig a végén, a weboldal átadásakor kell kifizetni.
A Stanford kutatása szerint a fogyasztók 75%-a azt állítja, hogy a cég hitelességét a weboldala alapján ítéli meg. Ha a cégnek nincs weboldala, vagy rosszul van kialakítva, akkor az negatívan hat a cég hírnevére.
Fotók: Néhány általam készített Woocommerce webshop
Keresőoptimalizálás (Seo)
A weboldal keresőoptimalizálással biztosíthatod, hogy a Google és egyéb internetes keresőoldalak találati listáján minél előkelőbb helyen jelenhessen meg honlapod.
Általában elmondható, hogy bármilyen szakmában egy jellegzetes kulcsszóra (pl. autószerelés)
az első oldalon jelensz meg, akkor az garantáltan nagy forgalom növekedést fog eredményezni.
Éppen emiatt ez általában borzasztóan nehéz, és időbe is telik mire eredményt hoz. Elmondható, hogy nagyon ideális és szerencsés esetben pár hét alatt is megvalósulhat az első oldalas helyezés, de legtöbb esetben hosszú hónapok, kimondottan erős verseny esetén akár még egy évnél is több idő kellhet a cél eléréséhez akkor is, ha mindent jól csináltunk!
Éppen ezért például új webáruházak esetén a kezdeti időszakban mindenképp érdemes online marketingben, internetes hirdetésekben gondolkozni!
A keresőoptimalizálás egy összetett és nem egyszeri, hanem folyamatos, vagy legalábbis időszakos tevékenység.
Fontos a megfelelő mennyiségű és jól tagolt releváns szöveges tartalom, az ssl tanúsítvány megléte, a reszponzivitás, megfelelő képek és a velük kapcsolatos háttérmunka, valamint a linképítés. De mégis talán a konkurenciaharc és az idő, ami a legnagyobb ellenfelünk lehet a Seozás során!
Webhelybiztonság
Amikor a honlapkészítés lépéseit vesszük, nem mehetünk el a webhelybiztonság mellett.
Fontos, hogy megbízható tárhelyszolgáltatót válasszunk, folyamatos biztonsági mentésekkel.
WordPress honlap (és Woocommerce webáruház) esetén különösen fontos a biztonsági frissítések rendszeressége, de számtalan módszer van még a kéretlen betolakodók kizárására. Egyáltalán nem elhanyagolható a weboldal feltörésének fenyegetése, ezért is fontos szakavatott kezekre bízni a weblap elkészítését!
Webhely tartalom - szövegek képek
A honlap készítése előtt érdemes átgondolni, hogy a szöveges, képes tartalmat Te fogod biztosítani, vagy erre is megkéred a kivitelezőt? A tartalomgyártás benne lehet az árban is, de lehet külön költség is, nyilván ez attól is függ, hogy milyen mennyiségű tartalmat szeretnél megjeleníteni. Nálunk egy egyszerű bemutatkozó honlap esetén az alap tartalom általában az alap árban benne van, arra viszont mindenképpen szükség van, hogy legalább címszavakkal leírd a különböző szövegrészeket, például a cég szolgáltatásait és a bemutatkozást.
Ha egy szűk, jól bejáratott közönségnek célzod a weboldalad vagy áruházad, akkor jobban tud működni ha a saját nyelvezeten íródik meg a szöveges rész, azaz ezt a feladatot átvállalod.
Saját képes tartalomról is gondoskodnod kell olyan esetekben, ha például egyedi termékeket árulsz, amihez rajtad kívül máshonnan nem lehet hozzáférni.
Amennyiben nincs szükséged egyedi fotókra, akkor például az Unsplash, Pexels vagy Pixabay nevű ingyenes stock fotó adatbázisból is válogathatsz.
A Google adatai szerint naponta több mint 3,5 milliárd keresést végeznek az emberek. Ha a cégnek nincs weboldala, lemarad a potenciális ügyfelek megszerzéséről, akik a cég által nyújtott termékeket vagy szolgáltatásokat keresik. (Forrás: Google)
WordPress weboldalak
A WordPress a világ legnépszerűbb megoldása weboldal készítésre. A W3Techs adatai alapján a világ weboldalainak 43%-a WordPress alapra épült, ezzel messze piacvezető. Jelenleg a legideálisabb megoldás honlapkészítésre, és az erre épülő Woocommerce webáruház motor szintén piacvezető a szegmensben. Előnyük, hogy gyorsan elkészíthetők, a frontend rész kifejezetten könnyen kezelhető, az admin felület is felhasználóbarát, azaz az ügyfél is nagy valószínűséggel meg fogja tudni tanulni a kezelésüket. Korlátai nincsenek.
Hátránya alapesetben a sebesség, de rutinosabb webfejlesztők könnyen tudnak ezen a problémán is segíteni.
Legnagyobb előnyének azt nevezném, hogy bármelyik valódi szakmabeli át tudja venni a weboldal karbantartási feladatait, ha valamiért az eredeti kivitelező már nem tudja/akarja folytatni a közös munkát.
Sokan vágnak bele önállóan WordPress weboldal elkészítésébe, de ha a webhelybiztonság, sebesség, keresőoptimalizálás, megbízható működés négyeshez ragaszkodunk, akkor mindenképpen szakember segítségére lesz szükségünk, különösen üzleti honlap esetén.
Webáruház építés
A webáruház készítés kicsit időigényesebb és bonyolultabb, éppen ezért drágább is, mint egy sima honlapkészítés. Igényfüggő, de általában kicsit több dolgot kell figyelembe venni, mint az egyszerű weboldal készítés lépéseinél.
Itt még a korábbinál is nagyobb differencia van az árakban, főként azért, mert az igények között is nagyobbak az eltérések. Van aki csak egy vagy néhány terméket akar értékesíteni, és erre kártyás fizetést, számlázó programot sem akar használni.
Ez egy egyszerű történet, és olcsón megoldható, de biztosan nem jól kiaknázott (üzletileg).
Az emberek szeretik az automatizált folyamatokat, szeretik ha a kártyás fizetés elérhető, és automatikuson érkezik a visszaigazolás valamint a számla az email fiókra.
Ha ezeket nem biztosítjuk számukra, akkor sok esetben elpártolnak tőlünk, akkor is, ha árban mondjuk megfelelőek lennénk!
Szintén nagyon fontos itt a megjelenés. A webshopnak azt kell sugallnia, hogy megbízhatóak vagyunk. Legyen naprakész, legyenek érthetően, világosan megfogalmazva a vásárlási feltételek és egyéb tudnivalók.
Webáruháznál szigorúbb formai elvásárok vannak, amiről bővebben egy korábbi cikkemben olvashatsz:
https://www.newflow.hu/hogyan-inditsak-webaruhazat/
A Woocommerce webáruházak előnyeiről és hátrányairól pedig ezen a linken tudhatsz meg többet:
https://www.newflow.hu/woocommerce-webshop/
Mennyi idő alatt készül el a honlapom?
Ez is több mindentől függ, én egy hónapos határidővel dolgozom, néha webáruházaknál ez lehet 6 hét. Ez leginkább azért van, mert több projekten dolgozunk egyszerre párhuzamosan.
Sok esetben viszont a bőven határidő előtt elkészül a munka.
Tegyél fel magadnak néhány kérdést, amikor a weboldal készítés lépéseit veszed számba!
-Lesz időd foglalkozni vele?
Alapvetően a legtöbb bemutatkozó honlappal nem sok teendő van, de jó ha megegyezel a kivitelezővel karbantartásról, vagy betanításról!
Webáruháznál a rendelések kezelésen egy idő után nagy feladat lehet, érdemes tervet kialakítani arra az esetre, ha már túlnő rajtad a feladatok mennyisége, és plusz munkaerőt kell felvenned!
-Milyen funkciókat szeretnél beépítettni?
Időpontfoglalás, kapcsolati űrlap, idegennyelv, kalkulátor stb…
Mind olyan funkciók, amik integrálását előre érdemes átgondolni, hiszen legtöbb esetben árképzők.
-Van olyan webdizájn, ami tetszik?
Néhány neked tetsző másik honlap vagy webáruház belinkelése mindig segítség!
-Mi a cél a weboldallal?
Szeretnél bemutatni egy terméket vagy szolgáltatást? Árulni szeretnél a felületén valamit? Hirdetési felületet akarsz biztosítani, vagy csak informálni szeretnéd a partnereid? A weboldal készítés lépéseinek fontos eleme a ui/ux dizájn, azaz a felhasználói felület, és felhasználói élmény tudatos alakítása, így érdemes pontosan megfogalmazni célod a weboldallal!
-Szeretnél majd online hirdetéseket is használni?
Sokat segíthet, ha már a honlap vagy webshop készítése előtt megegyezel a fejlesztővel a különböző statisztikai követőkódok beépítéséről, azaz arról, hogy a Facebook és Google Ads hirdetések látogatottsági adatairól és eredményeiről pontos képet tudj kapni a Pixel és a Google Analytics segítségével!
Tudok készíteni mesterséges intelligenciával honlapot?
Igen és nem. A mesterséges intelligencia bevetése a honlapkészítéshez ma, a negyedik ipari forradalom (ipar 4.0) korában már egyáltalán nem ördögtől való dolog.
Fel tudja gyorsítani a folyamatot, mind a kulcsszóelemzésben, tartalomgyártásban, képek, ábrák generálásában és kódok megírásában segítség tud lenni.
Az AI azonban csak akkor igazi segítség, ha megvannak a honlap készítéséhez szükséges alapok, így inkább segítségül tud szolgálni és időt tud nekünk spórolni, mintsem hogy parancsok alapján helyettünk elvégezze a teljes munkát.
Weboldal készítés és az ipar 4.0 – avagy hogyan válik az asszisztensünkké az AI?
A mesterséges intelligencia az alábbiakban tud segíteni a honlapok elkészítésénél:
Automatizált tervezés és fejlesztés: AI-alapú platformok, mint a Wix ADI (Artificial Design Intelligence) és a Bookmark, képesek automatikusan weboldalakat készíteni a felhasználók bemeneti adatai alapján, személyre szabott dizájnt kínálva.
Prediktív analízis a felhasználói élményhez: Az AI rendszerek képesek előre jelezni a felhasználói viselkedést, segítve a weboldal-tulajdonosokat abban, hogy optimalizálják az oldalt a jobb konverzió és felhasználói élmény érdekében, hasonlóan ahhoz, ahogy az Ipar 4.0-ban a gyártási folyamatokat finomítják adatelemzéssel.
Chatbotok és virtuális asszisztensek: AI-alapú chatbotok segíthetnek a látogatók kiszolgálásában, folyamatos ügyféltámogatást nyújtva. Ezek az intelligens rendszerek segíthetnek az interakciók hatékonyságában, hasonlóan az intelligens gyártási rendszerekhez az Ipar 4.0-ban.
Automatizált SEO és marketing eszközök: AI algoritmusok segítenek a SEO stratégiák optimalizálásában, automatizált javaslatokkal, kulcsszavak kiválasztásában és tartalmi elemzésben, ami elősegíti az organikus forgalom növelését.
Ezek tehát a weboldal készítés lépései. Mit ajánl a NewFlow?
Nagyvállalatoknak egyedi fejlesztésű weboldalt.
Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak WordPress CMS rendszer alapú weboldalt.
A WordPress képes minden igényt kielégítő weboldalak építésére, relatíve rövid idő alatt. Óriási nagy előnye, hogy a megbízó számára is könnyen megérthető és kezelhető admin felülete van, és bármelyik webfejlesztő tudja majd a későbbiekben karbantartani vagy felújítani akkor is, ha menetközben már nem tudunk együtt dolgozni az eredeti kivitelezővel.
Szintén ajánlom, hogy legyen egy legalább alap keresőoptimalizálás szolgáltatás a csomagban, a fent említett előnyei miatt.
Érdemes blogot vezetni, mert nem csak értékesítési és ügyféltájékoztatási szempontból hasznos, hanem releváns szöveges tartalommal ruházza fel a honlapot, ami szintén Seo barát.
Figyeljünk a webhelybiztonságra! Megfelelő biztonsági intézkedések nélkül ma már ne vágjunk bele weboldal és (pláne nem) webáruház indításba!
Webáruház vagy egyéb, azonnali pénztermelést célzó projekt esetén pedig készüljünk fel, hogy az elején intenzív online marketing kampánnyal kell indítanunk!
Végső soron pedig magamat ajánlom! Elérhetőségek ITT!
Weboldal készítés lépései -gyors összefoglaló, ha nagyon sietsz!
Döntsd el, mennyit tudsz költeni a kivitelezésre!
Szerezz egy domaint és tárhelyet.
A weboldal szíve-lelke. Enélkül nem tud elindulni a munka. Jó hír, hogy ezt a feladatot rá tudod bízni a kivitelezőre.
Gondold át, hogy szeretnél-e keresőoptimalizálásra, és webhelybiztonságra is költeni!
Ha igen, csak olyan kivitelezőt válassza, akinek van referenciája erre, és világosan, közérthetően el tudja magyarázni Neked ezek fontosságát!
Kérj megbízási szerződést, ütemtervet!
Én a munka megkezdése előtt ingyenes látványtervet készítek, így el tudjuk dönteni, hogy szeretnénk-e együtt dolgozni. Ezután megegyezünk az árban, és megírjuk a megbízási szerződést, részletesen kifejtve a munkafolyamatokat, és az előrelátható befejezési határidőt. Személy szerint a weboldal készítés lépései közül ezt tartom a legfontosabbnak, ezért is vállalom ingyen a látványterv elkészítését.
Biztosíts a honlaphoz vagy webshophoz minden olyan anyagot, amire a készítőnek szüksége lesz!
Képek, bemutatkozás, elérhetőségek, termékadatok, szolgáltatás leírás.
Ez mind olyan, amit elsősorban Neked kell biztosítani, hiszen általában jobban ismered a saját szolgáltatásod, mint a kivitelező. Ez nem jelenti azt, hogy a fogalmazásban nem nyújtunk segítséget, de jó, ha a támpontokat megadod!
Ellenőrizzétek nagyobb mérföldköveknél a munkát, és beszéljétek meg, hogyan tovább!
Amikor haladtunk egy kicsit a munkával, mindig rákérdezünk a kivitelezőnél, hogy tetszik-e, változtassunk-e valamin.
Ez segít abban, hogy ne a legvégén derüljön ki, hogy nem találkoznak az elképzelések!
Zárjátok le a munkát, kérj betanítást a kezeléshez, vagy egyezzetek meg karbantartási díjban!
A wordpress weboldalak karbantartása megtanulható, akinek egy kis fogékonysága van az online világhoz, ő maga is el tudja majd látni a feladatokat, ingyen. Egyedi fejlesztésű honlapnál ez már nem ilyen egyszerű.
Akárhogy is legyen, egyezettek meg abban, hogy a jövőben ne maradhasson magára a webáruház, vagy a honlap!
Újdonság!
Vállakozásfejlesztési oktatóanyag – digitalizáld magad!
WordPress
Elementor
Woocommerce
ChatGPT
Canva
és még sok más…