Be kell látnunk, a közhangulat az utóbbi években nagyot zuhant és az üzleti élet szereplői is egyre pesszimistábbak a közeljövőt illetően.
Mi viszont próbáljunk meg optimisták maradni! Mi előnye lehet egy “válságnak?”
Mint jól tudjuk, egy probléma mindig megoldásra vár, lesz aki megugorja, lesz aki nem.
Ha mi ügyesen vesszük az akadályokat, feljebb pozícionálhatjuk magunkat a piaci ranglétrán, magyarul könnyebben előzhetünk konkurenciát, mint a gazdaság kiegyensúlyozottabb szakaszaiban!
Az alábbi írásban tehát kísérletet teszek arra, hogy összeszedjem azokat az egyetemes igazságokat, amik az én véleményem szerint a hazai mikrovállalkozások és
KKV-k sikerét hozhatják a következő esztendőben!
- Olvasási idő: 10 perc
- Alapozz egy korábbi cikkemben kifejtett 5 szabályra!
Röviden így hangzik:
-Legyen olyan terméked vagy szolgáltatásod, amihez bármikor nyugodtan adod a neved, hiszen ezt tudod csak hitelesen ajánlani! Ha eddig nem ilyen volt, javíts rajta!
-Legyen egy kiegyensúlyozott, lojális, hiteles csapatod a vezetésben! (Ha e.v. vagy, légy Te ez az ember!)
-Nyújts extrát a panaszkezelés vagy az ügyfélszolgálat során!
-Bevételeid egy részét mindig forgasd vissza marketingbe!
-Ha igazán példát akarsz mutatni, legyél Te a legszorgosabb hangya a cégben! Zárj le minden hetet úgy, hogy lehetőségeidhez mérten megtettél mindent!
- Ép test-ép lélek-ép üzlet
Találd meg az egyensúlyt! Akkor tudsz igazán sikeres lenni, ha tested és lelked is harmóniában van. Húzd meg a határt, hogy meddig vagy hajlandó foglalkozni a céges ügyeiddel!
Mindennap legyen legalább egy órád reggel ébredés után, és este is lefekvés előtt, amikor már nem a munkával foglalkozol, hanem kikapcsolódsz!
Ha ezt megteszed, nem fog folyamatosan a problémákon járni az agyad, megelőzheted a rohanással járó stresszt és sokkal pihentetőbb lesz az alvásod is!
Találj valamilyen testmozgást amiben örömödet leled, és szakíts rá időt hetente többször!
A sport bizonyítottan csökkenti a stresszt, jót tesz a keringésednek és ezáltal az agyad is hatékonyabban tud dolgozni!
- Próbálj napi és heti rendet kialakítani!
Minden hétvégén találj ki egy munkatervet a következő hétre, és minden munkanap végén írd össze a következő nap rád váró feladatokat!
Ez segít egy rendszerben tartani a menetrended, és kevesebb dologról fogsz megfeledkezni!
Készíts egy naplót, vagy füzeted amiben ezt vezeted.
- Cash-flow, azaz pénzáramlás
Tervezd meg bevételeid és kiadásaid! Ha már az első hónapokban súlyosan eltér a várakozástól, gondold újra a költségvetésed! Költségekkel sokkal egyszerűbb kalkulálni, mint bevétellel, ezért próbáld ezt a részét racionalizálni a lehető legjobban. Nézd át az idei éved, sorold fel a 10 legnagyobb kiadásod, és gondold át, hol lehetne valamennyi pénzt megfogni?
Biztos találsz egy két tételt amiből le lehet még faragni valamennyit!
Ha úgy érzed egy másik részlegre kevesebb jutott eddig (például marketingre), csoportosítsd át az összeget!
- Légy vonzó az új ügyfelek számára!
Az emberek három legnagyobb elvárása ma egy számukra még ismeretlen vállalkozással szemben:
Pozitív vásárlói visszajelzések, kalkulálható árak és megnyerő külső.
-Amikor felmész egy webshopra vagy utánanézel egy szolgáltatásnak, Te is biztos szívesen olvasod el korábbi vásárlók véleményét! Gyűjts Te is visszajelzéseket, és jelenítsd meg őket online platformjaidon!
-Tüntesd fel az áraid! Könyökünkön jön ki, de elszabadultak az árak, magas az infláció. Szinte mindenkit egyaránt érint az áremelkedés. Sokan ezt rejtett költségekkel próbálják leplezni, vagy egyszerűen csak nem írják ki az áraikat és csak személyesen vagy e-mailben adnak felvilágosítást.
Ennél jobban nem is rombolhatnád a beléd vetett bizalmat!
Aki nem meri felvállalni az számíthat arra, hogy automatikusan úgy kezelik mintha ő lenne a legdrágább (pedig ez sokszor nem is igaz), ráadásul még hiteledet is veszted!
-Adj a külsőségekre is! Magyarországon, és általában a régi szocialista országokban még mindig sokszor jellemző, hogy olyan cégek sem költenek esztétikára, akik egyébként simán megengedhetnék maguknak. A fogyasztói elvárások ezzel szemben már egyre inkább a nyugati színvonalat keresik.
Ha teheted mindig forgass vissza egy kis pénzt az olyan dolgokba amelyek meghatározzák az érdeklődök első benyomását, legyen ez az üzletet, a honlapod, vagy a céges ruházat!
Sokkal szívesebben költünk pénzt olyan helyen ahol a szolgáltató megtisztel minket igényességével!
Egy rendben tartott üzlet, megfelelő alkalmazotti öltözék, igényes honlap és megfelelően kezelt közösségi média oldal alapelvárás 2022-ben! - Ne építs bele mindent (is) az áraidba!
Az utóbbi időben divat lett ez a kifejezés. Nem baj, ha extra költségem van, majd beleépítem az árakba.
Ameddig az alkalmazott béremelésre, vállalkozás modernizálása, eszközbeszerzésre vagy egyéb fejlődést szolgáló kiadásokra fordítod természetesen érthető a hozzáállás, de az utóbbi időben sok vállalkozótól hallom azt, hogy gyakorlatilag már a családi nyaralást is az árakba akarják beépíteni. Ezzel csakis azt éred el, hogy hajlamos leszel kevésbé megfékezni a költekezésed, és mindenre áremelés lesz a válaszod. A jelenlegi infláció közben ez a hozzáállás nem tartható hosszú távon! Az elkövetkező években igenis visszatérünk ahhoz, hogy az emberek az olcsóbb termékeket és szolgáltatásokat lesznek kénytelenek választani, és hátrányba hozod magad a felelőtlen árszabásoddal!
- Ne bízd a véletlenre a forgalmad!
Mit értek ezalatt? Legyen saját marketingstratégiád, akármekkora vállalkozásról is beszéljünk!
Jó, ha átgondolod a korábban szerezett tapasztalataid, és biztosan jól is ismered az ügyfélköröd, de ne csak feltételezekre építs!
Ha nem akarsz segítséget kérni, vedd a fáradtságot, és olvass utána a témának!
Van néhány szerintem említésre méltó oldal vagy könyv (például: Telekom Hello Biznisz, Marketing Commando, Seth Godin: Na ez már marketing! , Jonsah Berger: Ragályos!), de ha kíváncsi vagy a véleményemre vedd fel velem a kapcsolatot az űrlapon keresztül, és szívesen elmondom az elképzeléseim, természetesen ingyen! - Ne hagyd magad megvezetni a marketing piacon!
A marketingstratégia nincs letudva azzal, hogy megkeresel egy ügynökséget, és kifizetsz nekik havi szinten több tíz- vagy százezer forintot!
Ha úgy döntöttél, hogy pénzt áldozol erre, minden esetben kérd, hogy vázolják fel először az elképzeléseiket, és jó, ha több helyen érdeklődsz, így meg tudod vizsgálni mik a közös nevezők a terveikben!
Azt ajánlom köss hosszabb távú egyezséget, így a partnerednek is folyamatosan érdekében fog állni, hogy maximális hatékonyságra törekedjen a közös munka során!
Érdemes lehet első körben egy olcsóbb (de jól átgondolt) céget választani, hiszen a termékedet is tesztelni kell először a piacon, ha nincs érdeklődés a legdrágább marketing sem fog csodát tenni, viszont kisebb befektetésnél fel tudod mérni mi az ami működhet nagyban és mi az ami nem.
- Elemezd a konkurenciád!
Hasznos lehet objektíven tekinteni a versenytársaidra, és a jó ötleteiket felhasználni.
Állíts mérleget, és készíts egy listát! Mi az amiben Te vagy a jobb, és mi az amiben ők?
Próbálj itt tényleg külső szemlélőként, vásárlói szemmel tekinteni az összehasonlításra!
Nem baj, ha több előny van a vetélytárs oldalán, tekints erre úgy, mint lehetőségekre amiben fejlődhetsz! - Próbálj meg ügyfeleid fejével gondolkodni!
Remélem nem fáradtál el a végére, mert most egy kicsit elvont gondolkodásmódra lesz szükség! Amikor az ember vesz valamit, azért költi el a pénzét, mert neki adott helyzetben az áru többet ér az érte kért összegnél. Sokallhatod az ebéd árát egy kifőzdében, de Neked abban a szituációban mégis többet ér mint az érte elkért pénz. Ha nem így lenne, nem vásárolnál.
Az ember tehát olyanra költ, amire az igénye vagy szüksége nagyobb, mint a csereérték, azaz az ára.
Úgy fogd meg tehát az ajánlatod lényegét, hogy az ügyfeled ne azt érezze, hogy megtaláltad a hirdetéssel, hanem hogy ő talált meg egy jó lehetőséget!
Emellett mindannyian a saját történetünket szeretnénk hallani. Nem arra vagyunk legbelül kíváncsiak, hogy milyen jó az az eszköz amit vásárolni akarunk, hanem hogy miként válik a hasznunkra (ez a sztori).
Azért veszed meg a kedvenc parfümöd, mert jó illata van? Azt hiszed, de valójában az okot itt is ennél sokkal mélyebben kell keresni. Azért veszed meg, mert úgy gondolod ez az illat másoknak is tetszeni fog, és vonzóbbnak fogsz tűnni. Szóval mire is költötted itt el a pénzed, egy jó illatra? Nem! Arra költöttél, hogy vonzóbbá válj bizonyos emberek körében, tovább megyek, hogy ennek eredményeként kényelmesebben vagy akár magabiztosabban érezd magad bizonyos emberek társaságban.
Ezeket a történeteket kell megfognod, amikor a termékedet vagy szolgáltatásodat szeretnéd promózni!
+1 Nyiss az online értékesítés irányába!
Az elmúlt 2 év hatalmas változásokat hozott az életünkben, készen kell állnod arra, hogy szükség esetén (ha van rá lehetőséged) távolról is kiszolgálhasd ügyfeleid!
Mindenképpen legyen egy jó holnapod, ahol minden olyan információt megszerezhetnek könnyen és átláthatóan, amit személyesen is elmondanál! Innen már csak egy lépés a webáruház és bármikor bővítheted, nem kell rögtön ezzel kezdened. Ha úgy érzed elérkezett az idő, teszteld a működését!
Első körben elég egy egyszerűbb rendelés leadásos megoldás, későbbiekben ha van érdeklődés bevezethetsz olyan automatizmusokat mint a számlázórendszer vagy mondjuk a kártyás fizetési lehetőség!
Összegezve: Ez a hosszúra nyúlt írás olyan megszívlelendő tanácsokat tartalmaz, amiket ha betartasz a következő évben elmondhatod magadról, hogy a lehető legtöbbet a Te részedről megtetted!
Amennyiben további ötletekre vagy kíváncsi keress a kapcsolat oldalon megtalálható elérhetőségeken!